Máramaros: az élő skanzen

Nincs túl messze, és szép. Ezzel a mondattal lehetne reklámot csinálni bármelyik erdélyi tájnak, de Máramarosra találnék egy plusz jelzőt: megdöbbentő. És persze szép.

Pedig nem először volt hozzá szerencsém. Már három éve, az első alkalommal megfogott az a modern világból már kiveszett közösségi működés, amit ott a saját valóságában fel lehet fedezni. Olyan, mintha egy néprajzi múzeumban mászkáltunk volna: kint ültek vasárnap este a lányok, frissen mosott hajjal, frissen mosott népviseletben, és várták a legényeket, kellették magukat. Kint üldögéltek szemben az öregek, kint játszottak a kisgyermekek, az anyák ölében a csecsemő...Kint, mindenki, nem tévéztek, nem telcsiztek, nem emeseneztek, nem plázáztak. Viszont a fiatal lányok nem voltak rest felvenni azokat a gyönyörű népviseleteket, amelyeket az anyjuk meg a nagymama is hordott. Pedig mekkora szűz piac lenne a környék a Hello Kittynek meg az egyéb menő tinicuccoknak.

Ez volt először, és ezért gondoltam, hogy ide még visszatérek. Trendi-magyarok menjenek Trendi-Erdélybe, hagyják meg nekünk ezt a felfedezetlen kis folklór-paradicsomot.

És megint kaszáltak a falusiak, egyik kezükben a gyerekkel, másik kezükben a ló pányvájával sétáltak haza a legelőről az apák. A szomszédasszonyok pletykáltak, vagy együtt mostak a ház előtt, a vizesárokban. A gyerek integettek a szakadt, a rozsdától itt ott lyukasra mart busznak.

Vasárnap reggelre, mikorra hazaértünk, azt gondoltam, hogy bizony, jól tettem. A táj, a dombok is lenyűgözőek, gyönyörűek a kazlak, a rengeteg zöld, az Iza-völgyi fatemplomok. Már megszoktuk a lépten-nyomon elénk kerülő kordékat, a beteg közlekedési morált, a kivilágítatlan falvak sorát, ahol minden méteren fekete ruhás gyalogosok sziluettjét világítja meg a fényszóró, az egyre javuló, de még mindig magyarországi színvonalú (kritikán aluli minőségű) útburkolatot. (Ahol volt.) Zsebretesszük rutinból azt a hangyányi magyar-ellenességet is, amivel szembesültünk a hazaúton: néhány román srác, miután valamit kiordibáltak az autójukból, hirtelen fékezésre kényszerít, s úgy hajt le balra. Unió, na.

A legszebb mégis a temetés volt, ahol hagyományosan a ház előtt várt a két ló meg a szekér, hogy elvigye a koporsót, amely még fel volt ravatalozva bent, a halott régi udvarán, az ősi kis ház oldalában, s a pap épp akkor mondta a búcsúbeszédet rá. Filmekbe illő kép volt minden, körben a méteres gyertyákat szorongató siratóasszonyokkal, majd az összegyűltek - pár óra múltán - már a halotti tort ülték az udvaron, a fák alatt. S ebbe mind épp csak belecsöppentünk.

De nem ezért jöttünk. Jucust még meglepte az öregember látványa, aki rutinos mozdulatokkal mosta meg a lábát az utcán - egy pocsolyában. Egy másik öregember viszont lelkesen útbaigazított minket, s találkoztunk egy nénivel is, aki mosolyogva csak ült a háza előtt, majd egy másikkal, aki éppen lenből szőtt falvédőt. Mosolyogva.

A mosoly ott jár az idegennek.

..::efzé::..

American Cowboys menni majdnem Leningrad IV. rész

A Szent Péter székesegyházban majdnem felordítottam, hogy az istenit, hogy ez a lépcső ilyen szűk, úgy beleszédültünk a csigalépcső ívébe. Meg az iramba. Mögöttünk ezernyi kínai meg japi, akik igencsak toltak felfelé bennünket a lépcsőn - hiszen még mindannyiuknak szüksége volt napi betevő vé-betű-mutogatásukra. Ha Róma felett, akkor ott. Visszafordulni még akkor sem lehetett volna, ha hirtelen megjelenik maga a névadó, vagy -stílszerűen - neadjisten...Isten. Szörnyű tömegnyomor volt, mintha csak egy új Media Markt nyílt volna Pesten. Azért annyi ember nem volt egyben, mint egy magyar miniszterelnök-jelölésen, de azért mégis.

Mivel ez nem következett be, s egy árva Szűz Mária jelenése sem volt benne a pár eurós belépőjegyben, felértünk. Afféle kelet-európai csóró zsidókként, akik először látják Jeruzsálemet, rácsodálkoztunk a milliónyi mozaikra, tényleg szép munka. Nem csak Michelangelo volt megszállott, annyi szent.


Mélyebb vallással megáldott (és még itt is poénkodik a szemét!) olvasóim kedvének eleget téve abbahagyom a klerikális viccelődést, bár meg kell mondjam őszintén: nehéz egy ilyen ingergazdag környezet után.

És kint, a kupola szélén a klasszikus Esztergom-fíling, jó, hát Tatabánya nem látszik, de a havas hegyek igen. S miközben alacsonyan szálltak a v-betűk, néha mi is odafértünk a látványhoz: lenyűgöző. Csakis Demszky Gábor tekinthet le szeretett városára imígyen, mint
ahogy mi Rómára, az örökre, a megismételhetetlenre, az amerikai kocaturisták iparjellegű kihasználójára.

És akkor eljött az este. És akkor kibumliztunk a repülőtérre, hogy felüljünk a moszkvai gépre. És akkor még nem tudtuk, hogy elbúcsúzhatunk a mediterrán napfénytől, a gyönyörű(nek mondott) olasz jányoktól.

Azért, hogy ismét érezzük az igazi szocialista szigor laktanya-jellegű vendégszeretét.

Folyt.köv.

American Cowboys menni majdnem Leningrad III. rész

Tehát reptér, Ferihegy. Kezdjük a legfontosabb emberekkel, a Celebekkel. Hát a VV Leó, nem vagyunk rá büszkék, de hát ez jutott hajnal ötkor, na. Kis ország, kis celebek.
Oroszlánszívű León túl tényleg semmi izgalmas nem volt az indulásban, folyosó ki, emberek be, cipő le, derékszíj le. Eddig olyan, mint valami melegbár épp zárás után, de nem. Csak a szokásos ellenőrzés, az afgán vircsaft szerint zoknikban szaladgáló békés EU-polgárokat kerülgetve visszaszereztük a táskáinkat (meg a nagykabátot) , aztán huss, felszáll a gép, irány Róma.

A gépen semmi érdekes, gépen szállva fölébe szép a táj fentről, napos idő, frankó kilátás, s olvasgattuk a feliratot a szárnyon, meddig szabad ellépkedni rajta, hogy ne pottyanjon le a user, ha nem figyel. De szerencsére ezt minden röpcsi szárnyára kötelező felírni, biztos, ami biztos. Gondolom, James Bond-filmekhez illő jelenetekre hasznos infó ez, ha valaki ejtőernyővel jön szőke bigéket szabadítani.

De én nem vagyok az. Sette egy kicsit, de rosszul lő. Úgyhogy ugorjunk.:)

Róma. Tudjátok, az a szép japán múzeumváros. Legalábbis annyi japi van, hogy az hihetetlen. És mind a titokzatos V betűt mutogatja minden fotón, rohadt változatos lehet ám egy japán családi fényképalbum. Gyerek születik: Vé! Macuhara elveszíti a szüzességét: Vé! Macuhara megunja a mangavideó-gyűjteményét, és kiszórja az ablakon: Vé! Vé! Vé!:) A helyes mozdulat begyakorlásában Sette kolléga segít, idősebbek is elkezdhetik!

No persze arra nem jöttünk rá, mi a franckarika a vé-betű, majd egyszer indítok egy rovatot Amit mindig meg akartál tudni a V-betűkről, de sose merted megkérdezni - címmel.

Folyt. köv.

American Cowboys menni majdnem Leningrad II. rész

Mottó: "Ki géppel száll fölébe, annak Google Maps e táj.."

Tehát hajnali indulás Ferihegyről, laza érkezés Rómába, a Fiumicino reptérre, melyről kiderült, hogy Európa egyik legnagyobb reptere. Xabi ébredt rá eme rejtett tartalékokra, mikor egy picit sokat kellett keresgélni és gyalogolni, vonatozni, mozgólépcsőzni, mozgójárdázni, lihegni a következő repcsi érdekében. De nincs ezzel baj, belefért a mintegy 5000 kilométeres útba. Kicsit ugye olyanok voltunk, mint a magyar belpolitika, két közeli pont között megtaláltuk a vargabetűt, annyi különbséggel, hogy mi idejében visszahőköltünk a diktatúrától.

Kis izgalom, merthogy Xabival közösen, elővigyázatosan magunkkal vitt, a GUM áruház legszebb szovjet konfekció-kínálatából származó mongol Derszu Uzala-kabátjainkat (copyright by Settembrini) némi mediterrán hiszti után mégis felvigyázta a talján csomagmegőrző. Jól tette, hiszen vagy 10 fok volt, széldzsekis-fotós idő, némi bárányfelhő, ragyogó napocskával.

Elindultunk hát felfedezni Rómát, itt a mitfáhrer Xabi volt, aki olyan gyakran jár oda, hogy előre köszön neki az összes sarki kávézó pincére, a carabinierikről nem is beszélve. Ismerik már jól az olasz stadionokból, meg hát végigszunyálta már Itália összes buszpályaudvarának megannyi padját is a meccsek után.

Folyt. köv.

American Cowboys menni majdnem Leningrad I. rész

Mottó: "Akik élnek, azok délnek mennek, akik haldokolnak, északnak..."

Oroszországba menni beteg dolog.

Oroszországban magyarként Volgográdig eljutni még betegebb. De arra végképp csak egyetlen magyarázat van, hogy miért sikerült mindezt Rómát is útbaejtve kivitelezni: az ember zsebe. Merthogy úgy volt a legolcsóbb a repülőjegy, ha két hónappal előbb lefoglaljuk, és nem egyenesen törünk Moszkva irányába. Abba már több nemzet hadvezéreinek tört bele a bicskája.

Szóval három plusz egy fő vállalta be ezt az utat. (a képen sorrendben: Szpá, efzé, Xabi, és orosz barátunk, Alekszej) A képről betegség miatt hiányzik nyelvi lektorunk, Settembrini kolléga.

A szereposztás:
Szpá mester, aki szereti a rendkívüli szituációkat, most is okozott mind magának, mind nekünk kellemes pillanatokat. A fene tudja, milyen fondorlatokkal, de lejárt vízummal is kijutott abból a csodás országból, ahonnan másik két barátunk még érvényes útlevéllel is nehézkesen. Lett neki épp repülőjárata, vonatjegye, ágya felettünk a kupéban, pedig milyen emberanyagot utasítottunk vissza érte...:)




Xabi, aki hősiesen küzdött az orosz klímával, cűgölte nagy prémvadász-kabátját magával, hogy ennek ellenére mégiscsak a Settembrinitől bespájzolt autentikus magyar influenza tegye magáévá, őt is, meg a lelkesedését is: életemben nem gondoltam volna tizeniksz év ismeretség után, hogy valahol nem lesz kedve várost nézni.






Settembrini, orosz tudorunk, útikalauzunk, s Az Ember, Aki Kibírta Alvás Nélkül. Pedig beteg volt a végén, influenzát cserélt vesebajra, s inkább lemondott Moszkva nagy történelmi temetőjéről is, nehogy még nagyobb baja legyen a latyakban.








Alekszej, új orosz barátunk, aki eredetileg Moszkva és Volgográd között Szpá helyén kellett volna, hogy zötyögjön. De nem bírt ellenállni Xabi kedves kérésének, hogy utazzon már inkább hölgyek társaságában, helyettünk. Olyannyira, hogy nemcsak mosolyogva fogadta a felvetést, hanem még idegenvezetőül is szegődött mellénk a nagy Volgográdban. De erről majd később.






És végül a krónikás, efzé.













No de kezdjük a szép résszel, hajnali négyes indulás ZZ barátommal, aki - mint kiderült - egyedülálló vezetői technikákkal rendelkezik. Settembrini kolléga nem tudott olyan későn szólni semmiféle kereszteződésnél, útban Ferihegy felé, hogy ZZ ne kanyarodjon le időben egyes helyeken. Néha derékszögben.

Folyt. köv.