Nincs túl messze, és szép. Ezzel a mondattal lehetne reklámot csinálni bármelyik erdélyi tájnak, de Máramarosra találnék egy plusz jelzőt: megdöbbentő. És persze szép.Pedig nem először volt hozzá szerencsém. Már három éve, az első alkalommal megfogott az a modern világból már kiveszett közösségi működés, amit ott a saját valóságában fel lehet fedezni.
Olyan, mintha egy néprajzi m
úzeumban mászkáltunk volna: kint ültek vasárnap este a lányok, frissen mosott hajjal, frissen mosott népviseletben, és várták a legényeket, kellették magukat. 
Kint üldögéltek szemben az öregek, kint játszottak a kisgyermekek, az anyák ölében a csecsemő...Kint, mindenki, nem tévéztek, nem telcsiztek, nem emeseneztek, nem plázáztak. 
Viszont a fiatal lányok nem voltak rest felvenni azokat a gyönyörű népviseleteket, amelyeket az anyjuk meg a nagymama is hordott. Pedig mekkora szűz piac lenne a környék a Hello Kittynek meg az egyéb menő tinicuccoknak.Ez volt először, és ezért gondoltam, hogy ide még visszatérek. Trendi-magyarok menjenek Trendi-Erdélybe, hagyják meg nekünk ezt a felfedezetlen kis folklór-paradicsomot.
És megint kaszáltak a falusiak, egyik kezükben a gyerekkel, másik kezükben a ló pányvájával sétáltak haza a legelőről az apák. A szomszédasszonyok pletykáltak, vagy együtt mostak a ház előtt, a vizesárokban. A gyerek integettek a szakadt, a rozsdától itt ott lyukasra mart busznak.Vasárnap reggelre, mikorra hazaértünk, azt gondoltam, hogy bizony, jól tettem. A táj, a dombok is lenyűgözőek, gyönyörűek a kazlak, a rengeteg zöld, az Iza-völgyi fatemplomok. Már megszoktuk a lépten-nyomon elénk kerülő kordékat, a beteg közlekedési morált, a kivilágítatlan falvak sorát, ahol minden méteren fekete ruhás gyalogosok sziluettjét világítja meg a fényszóró, az egyre javuló, de még mindig magyarországi színvonalú (kritikán aluli minőségű) útburkolatot. (Ahol volt.) Zsebretesszük rutinból azt a hangyányi magyar-ellenességet is, amivel szembesültünk a hazaúton: néhány román srác, miután valamit kiordibáltak az autójukból, hirtelen fékezésre kényszerít, s úgy hajt le balra. Unió, na.
A legszebb mégis a temetés volt, ahol hagyományosan a ház előtt várt a két ló meg a szekér, hogy elvigye a koporsót, amely még fel volt ravatalozva bent, a halott régi udvarán, az ősi kis ház oldalában, s a pap épp akkor mondta a búcsúbeszédet rá. Filmekbe illő kép volt minden, körben a méteres gyertyákat szorongató siratóasszonyokkal, majd az összegyűltek - pár óra múltán - már a halotti tort ülték az udvaron, a fák alatt. S ebbe mind épp csak belecsöppentünk.
De nem ezért jöttünk. Jucust még meglepte az öregember látványa, aki rutinos mozdulatokkal mosta meg a lábát az utcán - egy pocsolyában. Egy másik öregember viszont lelkesen útbaigazított minket, s találkoztunk egy nénivel is, aki mosolyogva csak ült a háza előtt, majd egy másikkal, aki éppen lenből szőtt falvédőt. Mosolyogva.A mosoly ott jár az idegennek.
..::efzé::..
